Siker = Célok

2018.03.10

Szia!

A mai blogban a célok fontosságáról szólnék pár szót. Tömérdek ember szeretne jobban, szebben élni. Bőségben és egészségben. Legtöbben nem tudják, hogy életbevágó, ha változtatni akarnak a "leosztáson". Nincs, és nem kaptak információt, példát a családban, az iskolában. Általában csak kényszerpályákat látott testközelből. Muszáj munkákat. Valamiből élni kell!

Egy másik jelentős része az embereknek, már tudja, hogy célokat kellene kitűzni, sajnos nem ismeri miértet, és a hogyant! Az eredmény ugyanaz: Szintén a példák hiányoznak.

Emberiségünk döntő hányada tehát a célok közelébe sem kerülhetett. Tehát az ok-okozat törvény értelmében, nem volt vetés, elmaradt az aratás. Remélem, hogy ez a rövid írás segítségükre lesz!

Sikeres az a tanár, aki tanár akart lenni. Sikeres az a zöldséges, aki zöldséges akart lenni. Sikeres az a kőműves, aki házakat akart építeni. Ők kerestek maguknak példaképet, mentort, akit le tudtak utánozni, képesek voltak tanulni tőle. És napi rutint tudtak kialakítani maguknak. Ne feledd, kiemelkedően magas intelligenciával, és kreativitással rendelkezünk. Jó lenne, ha ezt a magunk javára tudnánk fordítani! Ahogy megtanultuk a cipőkötést a szüleinktől, ugyanúgy elsajátíthatnánk egy sikeres élet alapjait.

Őszinte hálával tartozunk, azon embertársainknak, akik rájöttek, hogy az emberiségben sokkal több rejlik, és mára már jelentős mennyiségű célkitűzés tanulási, alkalmazási lehetőség került nyilvánosságra. Nem akarlak semmilyen irányba befolyásolni. Megvan benned a teremtő erő, és bele tudsz kerülni abba az áramlatba, ami segít, hogy megtaláld. De ehhez keresned kell!

Nézd! Boldognak tartom magam. Van egy jó munkám, amiben jó vagyok, és szeretem. Van egy online vállalkozásom, ahol az alkotói képességeimet használhatom. Van egy gyönyörű családom, ami nem mondható kislétszámúnak. És ami a lényeg, hogy van mentorom, és példaképem, hogy hova akarok eljutni, és nem kérdés, hogy eljutok-e!